gasztronauta

 „Ha megmondod, mit ettél, megmondom ki vagy. És ha eleget ittam, megmondom, mit ettél valójában.” (egy részeg kínai szakács okfejtése)

Ha nem szeded, csak veszed a medvehagymát, el se olvasd!!!

Azt mondanám, ha lenne olyan, hogy magyar pesto, akkor az (nagy valószínűséggel) ilyen lenne. Vagy ilyen is. Két változat készült: a gazdagék és a szegényék verziója. Ezek után (ahogy az lenni szokott) kiderült, a gazdagéké nem lett finomabb…

Bizony megint itt az ideje, hogy medvehagymát szedjünk: most még zsenge, nem gyilkos, csak finom fokhagymaszagú. A medvehagyma szedéséről ITT olvashattok még. A sós-olajos medvehagyma receptjét ITT találjátok. Node.

Annyit beszélgettünk a kollégáimmal gyermekkorunk meghatározó (és akkoriban igen olcsó) finomságáról, a töltött zsemléről, hogy megkívántam. Mivel Udvari Körre vártam vendégeket, inkább valami sósabb verzióra gondoltam, fiókba téve a finom vaníliás-túró emlékeit.

A véletlen, az erőszakosságom, és Zsebő Zsiga kedvessége folytán nem régiben (úgy fél éve) tulajdonomba került egy palack ritkaság, amely – meggyőződésem – eleget pihent már.

Ritkán, de néha előfordul, hogy valamiért egyszer csak sok citromot facsarunk (teszem azt limonádé parti), ilyenkor kár kidobni a citromok héját – gondoljunk csak arra, milyen nagy citromhéjigény lép fel sütik sütésénél, vagy némely olasz mártások készítésénél…

Mámor fél óra alatt…

Imádom az avokádót. Szerencsére egy ideje bárhol beszerezhető. Számtalan finom verzióját kóstoltam már, de az egyik kedvencem ez az alábbi pikáns. Régi jóbarátom, Paolo Magelli, a prato-i színház új igazgatója készíti így ezt az igen finom kencét, amely pirítós után ordít…

ami ugyebár az a hagyományos magyar szüreti fogás, amit a törökök dolmának, a görögök dolmas-nak, a bolgárok podlutkának hívnak… Olvastam olyan receptet, ami így kezdődik: Vegyél egy konzerv szőlőlevelet, török boltokban kapható… Erre nekem ez jut  eszembe: Anyád! Hol a leprás p…-ben találok én török boltot Veszprémben??? No, erre a problémára próbálok megoldást ajánlani.

Csak az engem hiányolók megnyugtatása érdekében – össz-vissz hárman vannak, magamat is beleértve – közzé teszek egy szemvidító szösszenetet…

Mert van ám nekije! Művészete. Az irdalásnak!

Mindenki őt szapulja. Mindenki őt kerüli. A látványpékségekben lenéző pillantásokat csikarsz ki az eladó szeméből, ha ilyet kérsz, mintegy bizonyítván provinciális, maradi és egészségtelen életviteled. Ilyenkor szinte mindenki méretet vesz rólad a koporsódhoz. Mert Te ezt a kenyeret szereted. A FEHÉRET.