Sütöttünk már csülköt sörben, sütöttük cipóban, most süssük borban. Mer’ minek mindig mindent ugyanúgy csinálni?


 

Az Udvari Kör komoly társadalmi esemény a mi tyúxaros életünkben, és komoly megbecsülésnek örvendhet az, aki a Sztárvendég lehet. Mert így hívjuk – kissé ironikusan, hiszen kicsi honunk végtelen egén annyi csillag születik hetente, amennyi a világegyetem összes galaxisában sem évente – azokat az általunk tisztelt meghívottakat, akiket beengedünk ebbe a szűk körbe. És amennyiben paripánk s fegyverünk is van hozzá, a forralt borhoz egy kis harapnivaló is dukál… Sajnos ne mindig.

 

Veszünk 3 csontozott mangalicacsülköt. Miért 3-at? Mert ennyire futotta a pénzünk. Miért mangalica? Mert lehetett éppen kapni.



Kimegyünk a kicsi fűszerkertünkbe, tépünk pár ágacskát az oregánónkról, aki úgy tűnik nincs tisztában sem a földrajzi, sem az évszakokat érintő fogalmakkal, hiszen szárnyakat növesztett, itt keringett fölöttünk, és magasról szart a télre… Vágunk 3 ágacska rozmaringot még, és megtisztítunk egy fej fokhagymát.


 


A csülköket kívül belül bedörzsöljük sóval, kiterítjük, megkenjük sós olívában eltett medvehagymával – erről hamarosan bővebben – dugunk bele pár gerezd fokhagymát, szórunk rá szurokfüvet (ő lenne a makacs oregánó magyarosítva), és mintegy megkoronázzuk az ágacska rozmaring tépkedett leveleivel. Összegöngyöljük, behelyezzük a cserépedényünkbe, mindhármat, szórunk még egy kis fűszernövényt rá, meglocsoljuk pár decilitykó borral, fedő alatt 4-5 órát pároljuk, kicsi lángon, öregesen.



 

Legyalulunk egy fej vöröskáposztát.



Kicsi mangalicazsíron pároljuk, míg összeesik kissé, megszórjuk egy kiskanál római köménnyel, és hozzádobjuk a felkockázott birsalma kompótot. Az édességérzetet a kompót levével állítjuk be, ízlés szerint sózzuk, majd mikor készre pároltuk, meglocsoljuk citromlével. Hogy mennyivel, azt inkább a nyelvünk mondja meg, mint én. Rottyan, és kész is.




 

A csülök párolása akkor kész nálam, ha a kutyánk bejön, és idegesen kutymorog, és nem nyugszik, míg ki nem megyünk a konyhába. Ez az igen kényelmes szokása még kölyökkorában alakult ki, amikor "ablakos" sütőnk volt, és megtanulta, hogy melyik illat az, amikor kiveszem a csülköt és kicsontozom, mielőtt lesütném… Ott ült a sütő-televízió előtt és várta a jeleket. Mert ugyebár a csont a lényeg. Szóval, ha kutymorog a kutya, akkor egy magasabb falú tepsibe átrakjuk a csülköket, a bőrét éles pengével kicsit kockásra irdaljuk, megkenjük egy kis citromleves mézzel, betoljuk a sütőbe és ropogósra sütjük.

 

Sajnos erről a fázisról már nincsenek képek, mert felgyorsultak az események, megjöttek a vendégek, és mire felocsódtam, nem volt mit lefényképezni… Majd legközelebb.